Szili továbbra is tárgyalna a szlovák házelnökkel
2008. november 11. kedd 09:46
A magyar házelnök értetlenségét fejezte ki a szlovák parlament múlt kedden elfogadott határozata miatt, amely szerint a pozsonyi törvényhozás elfogadhatatlannak tartja, hogy a Magyar Koalíció Pártjának képviselői részt vegyenek egy másik ország parlamentje, a magyar Országgyűlés égisze alatt létrehozott testület, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) munkájában.
Szili Katalin hangsúlyozta: a világban ez nem elfogadhatatlan megoldás, több példát is felsorolt az anyaország és a határon túl élők kapcsolattartására. Felhívta a figyelmet arra, hogy a KMKF résztvevői nem Magyarországot képviselik az adott országban, hanem éppen fordítva. Példaként említette, hogy információkat hoznak ide egyebek mellett a határon átnyúló fejlesztési lehetőségekről.
A magyar házelnök megerősítette, hogy továbbra is kész a tárgyalásokra Pavel Paska szlovák házelnökkel, aki eddig időhiányra hivatkozva nem adott neki időpontot. Szili Katalin véleménye szerint nem szabad, hogy a problémákat az indulatok oldják meg és a szomszédsági békétlenségtől legyen hangos Európa.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Magyarországnak sem szabad hagynia, hogy saját radikálisai írják a forgatókönyvet. Úgy látja, Magyarország hétfőn megmutatta, hogy higgadt politikát kíván folytatni ebben az ügyben, és nem emeli a politika szintjére a radikalizmust. Kérte a szlovák politikusokat, hogy ezt ők se tegyék.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...