Szijjártó visszautasítja a svéd külügyminiszter nyilatkozatát
2018. december 28. péntek 18:30

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter visszautasítja Margot Wallström svéd külügyminiszter "pökhendi", Magyarországot egy svéd napilapban kritizáló szavait - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium pénteken közleményben az MTI-vel.
Szijjártó Péter (képünkön) arra reagált, hogy a Dagens Nyheter svéd országos napilap internetes felületén csütörtökön megjelent egy interjúban Margot Wallström egyebek mellett azt mondta, hogy Magyarország problémás. Magyarország számos alkalommal egyedül akadályozza meg az EU-t abban, hogy egységes hangon szóljon.
A magyar külgazdasági és külügyminiszter válaszában hangsúlyozta: a svéd bevándorláspárti kormány belpolitikai bizonytalanságba kormányozta Svédországot, jelenleg nem lehet tudni, hogy mikor lesz új kormánya Svédországnak, Margot Wallström mégis fontosnak érzi, hogy Magyarországot kritizálja.
Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar emberek egymás után harmadszor választották meg nagy többséggel az Orbán-kormányt, a stabilitás nagy érték egy ilyen kihívásokkal terhelt időszakban.
A miniszter szerint a bevándorláspárti svéd külügyminiszter Magyarországon kéri számon Európa egységét, miközben a saját hazája megosztott.
"Tudjuk, hogy a bevándorláspárti erők nem viselnek el semmilyen ellenvéleményt, de biztosíthatjuk a svéd külügyminisztert: Magyarországot minden körülmények között megőrizzük magyar országnak" - hangsúlyozta a miniszter.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Esőt, lehűlést hozó újabb front...
- Lottó, lottó, a heti remény: itt van...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Szarvasbőgést hallgató túrákat...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...