Szent Kristóf kerülhet Osztapenko helyére
2008. november 21. péntek 10:57
Osztapenko kapitány szobra mély nyomokat hagyott egy nemzedék emlékezetében - mondta el Gyorgyevics Miklós, hozzátéve: a szobor még a városi folklórnak is a részévé vált, egy várhatóan sohasem bekövetkező esemény érzékeltetésének gyakran használt fordulatává vált. Ha ilyesmit akartak kifejezni az emberek, akkor azt mondták: "Majd ha Osztapenko lépést vált!"
Az emlékmű kiemelkedő helyen állt, mellette haladt el az utazó a Balaton vagy Bécs felé tartva. Gyorgyevics Miklós szerint ezért számosan úgy érzik, hogy szerencsés lenne ismét egy köztéri alkotást elhelyezni itt.
A Kelenföldi pályaudvar korszerűsítése, az Őrmezőn létesülő metróállomás, és egyéb fejlesztés nem teszi könnyű feladattá a szobor konkrét helyének kijelölését. Gyorgyevics Miklós szerint a szakértők által majdan kiírandó pályázatnak ezzel a körülménnyel feltétlenül számolnia kell.
Az ötlet, hogy a volt Osztapenko emlékmű helyére Szent Kristóf szobrot állítsanak, először az 1990-es évek elején, többek között Varga Imre szobrászművész elképzelése alapján kerül szóba.
A XI. kerületi önkormányzat kulturális bizottsága 1999-ben már javasolta egy nyilvános pályázat kiírását a szobor tervezésére, de erre akkor nem került sor. Az Értékmegőrzők Szentimrevárosi Egyesületének kérésére Gyorgyevics Miklós önkormányzati képviselő 2008 tavaszán ismét kezdeményezte a Szent Kristóf szobor felállítását.
Újbuda Önkormányzata 2008 júliusában szakvéleményt kért a Budapest Galériától e kérdésről. A galéria 2008 szeptemberében rövid tanulmányban foglalta össze legfontosabb ajánlásait. Újbuda képviselő-testülete 2008 októberi ülésén a képviselő javaslatára a költségvetésben hárommillió forintot hagyott jóvá a Szent Kristóf szobor előkészítésének költségeire.
A kora középkori legendák közkedvelt szentje, az óriási termetű Kristóf egy vad folyón segítette az arra járó zarándokok átkelését, s egy alkalommal, gyermek képében, Krisztust vitte át a túlpartra. A képzőművészetben többnyire ezt a jelenetet használják fel Szent Kristóf megjelenítésére.
Osztapenko kapitány 1944. december 29-én a főváros körül állomásozó szovjet csapatok követe volt, s Malinovszkij marsall üzenetét vitte a német katonai parancsnokságára. Miután az üzenetet átadta, a szovjet csapatokhoz visszatérőben életét vesztette. Osztapenko kapitány emlékműve Kerényi Jenő alkotása, s ma Budapesten, a Nagytétényi úti Szoborparkban áll.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- A brutális hőség miatt piros...