Széles Gábor szerint felértékelődik a vidék szerepe
2008. november 22. szombat 17:32
Elmondta: napjainkban már komoly irodalma van annak, hogy nem pusztán arra kell egy ország növekedését építeni, hogy kívülről milyen lehetőségei vannak, hanem elsősorban a saját belső értékeit, forrásait kell megtalálnia, és erre felépíteni egy megfelelő gazdaságfejlesztést.
Széles Gábor a statisztikai hivatal adataira hivatkozva azt emelte ki, hogy 17 év alatt a multinacionális vállalatok legfeljebb 300 ezer munkahelyet teremtettek Magyarországon. Számításai szerint, "ha azt a másfélmillió munkahelyet, ami elveszett a rendszerváltás óta, vissza akarjuk pótolni pusztán a multinacionális tőke segítéségével, akkor legalább ötven évre lenne szükségünk, nyilván ez elfogadhatatlan".
Emlékeztetett arra, hogy a külföldiek munkahelyteremtésére a magyar állam, különböző támogatások formájában munkahelyenként 2-20 millió forintot költött.
"Ha viszont vidéken akarunk munkahelyeket teremteni, akkor annak költsége legfeljebb 300 ezer forint" - mondta, majd hozzátette: "nem nehéz eldönteni, hogy (...) a munkahelyteremtésben is a vidék felé kellene fordulni".
A korábbi kormányok vidékpolitikáját kritizálva leszögezte: ezekben a tervekben a vidék elsősorban az agrárprogramokon keresztül jelent meg. Szerinte - a korábbi gyakorlattal szemben - a vidéket a teljes gazdaságfejlesztés "célkeresztjébe" kell tenni, és ahhoz kell hozzárendelni alprogramokat, közöttük a megfelelő agrárfejlesztéseket.
A vidék fejlesztését azért is tartja kiemelten fontosnak, mert ha a falvakban nem lehet jó életkörülményeket teremteni, akkor folytatódik az elvándorlás a városok felé. A falu fejlesztése ráadásul segítené a romák felzárkóztatását is, mert, mint mondta, a romák 70 százaléka a falvakban él. Széles Gábor szerint ezért gyakorlatilag minden falura ki kell dolgozni egy rövid fejlesztési tervet, amelyhez azután hozzá lehetne rendelni a forrásokat.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- A brutális hőség miatt piros...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...