Százmillió helyi médiumok támogatására
2011. április 29. péntek 15:27
Százmillió forintos keretösszegű pályázatot ír ki Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa májusban elsődlegesen helyi tévék és rádiók támogatására - közölte a szervezet szóvivői irodája pénteken az MTI-vel.
A közlemény szerint az összegre a jövőben egységesen "közösséginek" nevezett médiaszolgáltatók pályázhatnak, vagyis a korábbi fogalmak szerint a nem nyereségérdekelt, illetve a közműsor-szolgáltató médiumok.
A százmilliós keretösszegből a "közösségi" tévék és rádiók a stúdiótechnikai háttér kialakításához kaphatnak úgynevezett műszaki támogatást. A tanács döntött arról is, hogy az összesen százmillió forintból egy-egy pályázó legfeljebb 1 és 5 millió forint közötti összegre pályázhasson, hogy minél több szolgáltató kaphasson támogatást.
A médiatanács szerint a médiaszolgáltatások sokszínűsége kiemelten fontos érték. Ennek megvalósulásához nyújthatnak segítséget azzal, hogy a mintegy háromszáz médiaszolgáltatót magában foglaló potenciális pályázói körben a műszaki háttér biztosításához szükséges összeg egy részét finanszírozzák.
Az elnyert pályázati pénzekből számos kisebb szolgáltató biztosíthatja majd színvonalas és zavartalan működését vagy a későbbi digitális átállás megkövetelte új technikai eszközök beszerzését - áll a közleményben.
Azt írják: hatékonyabb lesz az összegek felhasználása azáltal, hogy a médiatanács némileg szigorít a pályázati feltételeken. Ezért rögzítették azt is, hogy a jövőben a műszaki pályázat keretében ne lehessen olyan összegekhez jutni, melyek a tévék, rádiók havi fenntartási és üzemeltetési költségeihez való hozzájárulást célozzák.
Emellett szigorúbb követelményeket fogalmaztak meg a pályázati kérelem dokumentációjának megalapozottabb összeállítása érdekében, és valamennyi pályázóra egységesítették a támogatott ráfordítási arányt.
A médiatanács a műszaki pályázati felhívás szövegét várhatóan május végéig teszi közzé honlapján.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Két autó ütközött, lezártak egy...
- 85 ezer gyermek szünidei...
- Minden fontos információ elérhető a...
- Vasárnap is számíthatunk záporokra,...
- Ilyen volt egykoron egy bazi nagy...
- Tizedszer rendezik meg a Bőköz...
- Több mint hatezer új hallgatója lesz...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Aki átfestette Lenin portréját