Szanyi szerint Tóth Bertalan kft.-ként működteti a pártot
2019. július 03. szerda 18:07

Szanyi Tibor szerdán az M1-en közölte, a „munkanevén" Bal Blokknak hívott mozgalomról augusztus végén Horányban, a „Baloldali Szigetfesztiválon" szeretné az első bejelentéseket megtenni.
A mozgalomhoz csatlakozni szándékozókat a műsorban nem nevezte meg, de elmondta, több emberrel tárgyalt már, akikkel „kétségtelenül egyetértenek abban, hogy vétek magukra hagyni a baloldali érzelmű embereket".
Mivel 2022-ig - az idei önkormányzati választásokat leszámítva - nem lesz igazi választási szituáció, ez jó időszak az újszerű, innovatív mozgalmak felépítésére - hangsúlyozta.
A politikus úgy vélekedett, az MSZP által az európai parlamenti választáson elért 6 százaléknál jóval nagyobb a baloldali érzelmű polgárok aránya Magyarországon, ezért „méltatlan", amit Tóth Bertalan, az MSZP elnöke produkált. Sok a kihívás - például a klímaváltozás és a társadalmi széttagoltság oldása -, amelyeket nem lehet „olyan cirkuszi mutatványokkal elfedni, mint amit a párt elnöke művel" - fogalmazott.
Kitért arra is, hogy alelnökként tett javaslatai napirendre sem kerültek, ugyanis - mint mondta - Tóth Bertalan kft.-ként működteti a pártot, és ez meggátolja a párbeszédet.
Párttagságának felfüggesztésével kapcsolatban azt mondta, kedden fegyelmi tárgyalást tartottak, amelyen a tanács nem osztotta az elnökség pénteken hozott döntését, „tehát ilyen értelemben most egy másik szituáció van".
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Egy méterrel emelkedik a Duna...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Több tanítványát is szexuálisan...