Szalmonellától betegedtek meg a norvég diákok
2008. július 21. hétfő 18:36
Muszkás Mária, az ÁNTSZ Közép-magyarországi Regionális Intézet Élelmezés-egészségügyi Osztályának megbízott csoportvezető főorvosa elmondta: mind a tálalókonyhában - ahol étkeztek a diákok -, mind pedig a tálalókonyhát ellátó főzőkonyhában szalmonellát mutattak ki a megvizsgált ételmintákból.
Kelemen Erzsébet, a járványügyi osztály vezetője tájékoztatása szerint a megbetegedett diákok közül egyet tartanak még benn a Szent László kórházban, ketten pedig a Péterfy Sándor Utcai Kórházban fekszenek, a többiek viszont már meggyógyultak, s így kiengedték őket.
Azzal az összehasonlítással azonban még nem végeztek, amely azt mutatná ki, hogy a betegek székletében és az élelemben kimutatott szalmonellatípus megegyezik-e - tette hozzá.
A 31 norvég diákot múlt hét csütörtökön hasmenéssel és hányással szállították kórházba a főváros XIII. kerületéből, a Pannónia utcai kollégiumból.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Rengeteget pénzt fizettek meg önként...