Süsü ismét partra szállt Balatonszárszón
2017. július 30. vasárnap 08:30

Szombat délelőtt ismét partra szállt Süsü, a sárkány Balatonszárszón, ahol megteremtője és kalandjainak írója, Csukás István várta, hogy többi, életnagyságú mesehőse körébe invitálja, és ezzel kezdetét vegye az egyhetes szárszói sárkányfesztivál - írta a Magyar Nemzet szombaton.
A fesztiválon új mesedarabot is bemutatnak, a premiernek a Csukás Színház ad otthont.
A lap emlékeztet arra, hogy a 90-es években bezárt fedett kertmozi épületében a legalább harminc éve a Balaton-parti településen nyaraló Csukás István és szomszédja, Dorogi Sándor polgármester ötlete nyomán a nagyközség saját erőből gyerekszínházat alakított ki. Az író-költőről elnevezett, 366 néző befogadására alkalmas teátrum 2011-ben nyitott, és az idén várja százezredik nézőjét.
A település tervei szerint a színház bővülni fog, és ha minden jól megy, háromhektáros területen meseparkot és mesemúzeumot is építenek, ahol ott lesz mindenki, aki számít: Mirr-Murr, a Kockásfülű Nyúl, Vízipók és természetesen Gombóc Artúr - írta a Magyar Nemzet.
MTI - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Állami intézmények informatikai...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára