Sukoró: magáénak érzi az érdemet a Jobbik
2011. január 07. péntek 17:03
Lenhardt Balázs, a Jobbik országgyűlési képviselője pénteki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt közölte: a kormány a Jobbik kezdeményezésére csütörtökön végre felbontotta a sukorói kaszinóprojekt koncessziós szerződését. Az ellenzéki párt reméli, hogy a 900 millió forintos kötbér is befolyik az államkasszába és nem Andrew Vajna újabb kaszinós veszteségeit pótolják belőle.
A Jobbik a kormány csütörtöki döntését csupán első lépésnek tekinti a korrupció elleni harcban. Mint Lenhardt Balázs közleményében írja: "mozgalmunk a jövőben is szem előtt tartja a nemzet érdekeit és ehhez az ügyhöz hasonlóan továbbra is határozottan fellép a magyar családok adóforintjai, valamint a nemzeti vagyon megvédése érdekében".
A Magyar Nemzet pénteken Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosra hivatkozva számolt be arról, hogy a magyar állam a megállapodás felbontása mellett a 900 millió forintos kötbért is jogosan követelheti, mert Joav Blum és a KC Bidding Kft. sem teljesítette a koncessziós szerződésben előírt feltételeket. Budai Gyula az érintett minisztériumok és a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal témafelelőseinek csütörtöki megbeszélése után azt mondta: mindenki egyetértett előterjesztésével, mely szerint fel kell mondani a kaszinóváros megépítésére vonatkozó koncessziós szerződést.
A Jobbik csütörtöki sajtótájékoztatóján szólította fel a kormányt, hogy azonnali hatállyal mondja fel a sukorói koncessziós szerződést, ha az még életben van.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Drogdíler-párosra csaptak le a...
- Immár jogerős az országgyűlési...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Ingyen parkolhatunk Pécsett a hosszú...
- Ilyen volt az 1986-os május elseje...
- A strandok többségében május második...
- Egyre melegebbre fordul, csodás napok...
- Egy méter alá csökkent a Duna...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...

