Somogyzsitfai gyilkosság: megvannak a gyanúsítottak
2008. július 21. hétfő 19:33
Anyagi haszonszerzés miatt áprilisban otthonában megöltek egy 77 éves egyedülálló asszonyt Somogyzsitfán. Az áldozatra kezeit és lábait összekötözve találtak rá a hozzátartozói.
Lipcsei Sándor alezredes, a főkapitányság felderítő osztályának vezetője a hétfői sajtótájékoztatón közölte: rendkívül széles körű nyomozást folytattak, amelynek során egy, a gyilkosság előtti napon igazoltatott Fejér megyei férfi felkeltette a nyomozók érdeklődését, s rajta keresztül eljutottak a másik három elkövetőhöz.
A harminc év körüli férfiakat, akik Székesfehérvár környéki falvakban laknak, július 17-én hajnalban otthonukban fogták el. Az akcióban Somogy és Fejér megyei rendőrök, valamint több rendőri szervezet, köztük kommandósok vettek részt.
Mint arról az alezredes beszámolt, az egyik gyanúsított, a tippadó - egy házaló kereskedő - a gyilkosság idején nem volt jelen. Ő korábban járt az idős asszonynál és közben felmérte a terepet, később pedig szólt egy ismerősének, aki vállalta a sofőr szerepét a bűncselekményben - tette hozzá Lipcsei Sándor, megjegyezve: mindkét férfi szabadlábon védekezik, lopásban való bűnrészességgel gyanúsítják őket.
A házba a két, jelenleg előzetesben lévő férfi ment be: összekötözték az idős asszony kezét és a lábát, a száját pedig szigetelőszalaggal leragasztották. Az áldozat halálát fulladás okozta. Gyilkosai kétszázezer forintot találtak, amin megosztoztak.
A nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsított két férfi egyike sem ismerte be, hogy ők követték el a bűncselekményt, az ellenük felhozott bizonyítékok azonban ennek ellenkezőjét igazolják - mondta a felderítő osztály vezetője.
Közölte: korábban mind a négy gyanúsítottnak "volt már dolga a rendőrséggel" különböző, vagyon elleni bűncselekmények kapcsán.
Somogy megyében az idén eddig hat emberölés ügyében indítottak nyomozást ismeretlen elkövető ellen, s mindegyik ügyet felderítették - mondta Lipcsei Sándor.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meggyilkoltak egy kéthetes csecsemőt...
- Nézze meg, milyen időjárásra...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- A koronavírus-fertőzések számának...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Két baranyai, kiváló tűzoltót is...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Frissen végzett rendőrök álltak...