Sok rendőr lesz az utakon a temetők környékén
2018. október 29. hétfő 12:23

Fokozott rendőri jelenlét lesz, elsősorban a temetők környékén és az oda vezető utakon mindenszentek és halottak napján, hogy az emlékezés zavartalan és biztonságos legyen - közölte a Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn a honlapján.
A közleményben azt írták, ez az időszak az átlagosnál nagyobb veszélyt jelent a közlekedőknek, mert a közúti forgalom az átlagos többszörösére nő.
A rendőri - és polgárőri - jelenlét célja elsősorban a forgalom segítése, de fellépnek a szabálytalan közlekedők ellen is. A rendőrség a közút kezelőivel együttműködve ideiglenes parkolóhelyeket is kijelöl, néhol pedig forgalomkorlátozást rendel el.
Javasolták, hogy a vezetők figyeljék a közlekedési táblákat, vezessenek az időjárási, látási, valamint útviszonyoknak megfelelően, és fokozott körültekintéssel közelítsék meg a kijelölt gyalogos-átkelőhelyeket.
A rendőrség felhívta a figyelmet arra is, hogy a temetőbe látogatók ne vigyenek magukkal jelentős értékeket, táskájukat ne hagyják őrizetlenül, és figyeljenek jobban a zsúfolt tömegközlekedési eszközökön is. A kerékpárokat, autókat lehetőség szerint őrzött és kivilágított parkolóban tegyék le, értékeiket pedig ne hagyják a jármű utasterében - fűzték hozzá.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...