Sok érdeklődőt várnak a Savaria Sörfesztiválra
2017. május 28. vasárnap 08:30

Több mint 15 ezer érdeklődőt várnak a szervezők június 15-18. között Szombathelyre, a II. Savaria Sörfesztiválra, amelynek idén Írország lesz a kiemelt vendége - közölte az MTI-vel Gál Sándor, az eseményt rendező ŐrvidékHáz igazgatóhelyettese.
Tájékoztatása szerint három hatalmas sátrat húznak fel a Ferences-kert udvarán, az egyik kifejezett bulisátor, a másik ír sátor, a harmadik pedig DJ sátor lesz. Hozzátette: június 16-án, pénteken kapcsolódnak a városban ezen a napon hagyományosan zajló Bloomsday programjához és a helyszínre várják az ír nagykövetet is.
Június 17-én szombaton 17 fúvószenekar részvételével fúvószenekari találkozót is rendeznek, de a négy nap alatt számos helyi és országos hírű előadó fellép a fesztiválon, köztük a Meggie's Crew, Holdosi Attila és barátai, Charlie, az Albatros, a Smoking Frog, az Art Fusion, a Mokka Tribute, a Clap4What, valamint kétszer is élő koncertet ad a Greenfields együttes - sorolta.
Hozzáfűzte: akik másfajta stílust kedvelnek, azoknak kellemes percekkel szolgálhat például június 17-én, szombaton a Takser Spatzen sramlizenekar. Gál Sándor kitért arra: a II. Savaria Sörfesztiválon több hazai sörgyártó és forgalmazó 25 féle sörét kóstolhatják az érdeklődők, akiket természetesen más gasztronómiai élményekkel is várnak.
MTI - Fotó: MTI/Beliczay László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Fehér füst szállt fel a vatikáni...
- Új alkotásokkal gazdagodik a...
- Pénteken már nem várható újabb csapadék
- Fidesz-frakció: Gyurcsány...
- Képviselői vagyonbevallás: van,...
- Villanyoszlopnak ütközött egy autó...
- Itt a vége: Gyurcsány Ferenc...
- Ma ismét féláron fagyizhatunk számos...
- Hasba szúrta élettársát egy nő egy...
- Idén is várja új hallgatóit a Pécsi...