Rózsaszín rollert lopott egy férfi, nem gurulhatott sokáig
2015. augusztus 03. hétfő 11:45
A rendőrök még aznap azonosították, majd elfogták azt a férfit, aki Encsen rózsaszín rollert és egy síkképernyős televíziót lopott - tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lopás miatt indított büntetőeljárást az Encsi Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen. A nyomozás adatai szerint az elkövető múlt héten szerdán kora délután egy-egy bérházból egy rollert és egy LCD televíziót lopott el. A tolvaj harmadszor is visszament, de az egyik korábbi sértett megzavarta kutakodása közben, így a férfi elmenekült a helyszínről.
Az Encsi Rendőrkapitányság egyik, aznap szolgálatot teljesítő rendőre emlékezett rá, hogy a megadott személyleírás alapján látott egy fiatal férfit, aki kerékpárján televíziót szállított.
A rendőrök miután azonosították, elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható F. Tamás huszonnégy éves encsi lakost, a férfi kihallgatásán beismerő vallomást tett.
A házkutatáson a rendőrök lefoglalták az eltulajdonított értékeket, amelyeket a sértettek visszakaptak.
Forrás: Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Jön a ballagás, az anyák napja, jön a...
- Hétfőn landol Pécs-Pogányban az első...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- A vevők helyett a kommandósok várták...
- A lucfenyők már feladták, nem bírják...
- Napsütéses, kellemes napunk lesz hétfőn

