Rövid időre aktivizálta magát a Societas
2011. január 07. péntek 12:55
A Parlament előtt, a biztonsági kordonon kívül megjelent csoport - tucatnyi aktivista - angol feliratú fehér táblákkal azt hirdette: a sajtószabadság 1989-től 2010-ig tartott Magyarországon.
A tiltakozáson osztogatott magyar és angol nyelvű röplap szerint a mozgalom tiltakozik "Orbán Viktor diktatórikus törekvései ellen".
Mint írták, tiltakoznak az ellen, hogy a kormányfő "a 21 éve szuverén országunkban korlátozza a sajtó szabadságát". Tiltakoztak továbbá a jogállam intézményrendszere, elsősorban az alkotmánybíróság lerombolása, az 1989-ben fogant demokratikus alkotmány újraírása, valamint a független Költségvetési Tanács megszüntetése ellen.
A Societas három tagja bejutott az Országgyűlés épületébe is, az MTI-nek azt mondták, parlamenti belépővel. A kormány és az Európai Bizottság együttes ülése előtt nem sokkal fehér alapon fekete feliratú pólóikban megjelentek a Vadászteremnél, ahonnan néhány perc múlva önként távoztak. Az ülésen részt vevő magyar kormánytagok és az EU-biztosok nem találkoztak a tiltakozókkal.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Nyolc előadással várja a publikumot a...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...