Pokorni ellen etikai vizsgálat indulhat
2011. május 25. szerda 18:52

Megkapta a Fidesz etikai bizottsága Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár beadványát, amelyben vizsgálatot kezdeményez Pokorni Zoltán Fidesz-alelnök ellen (képünkön); a testület azonban még nem döntött róla - közölte Krakkó Ákos, a Fidesz-frakció sajtófőnöke szerdán az MTI-vel. Az ügyről már tájékoztatták Orbán Viktor miniszterelnököt is.
A Fidesz etikai bizottságának elnöke, Kontrát Károly az Indexnek azt mondta, a testület a párt alapszabályának megfelelően fog eljárni az ügyben.
A Népszabadság és a Magyar Nemzet szerdán írt arról, hogy nem etikai vizsgálat várható az államtitkár és a fideszes oktatáspolitikus vitájának ügyben. Előbbi arról is beszámolt, hogy tisztázó beszélgetést tartanak majd. Előzőleg a Magyar Hírlap hozta nyilvánosságra, hogy a KDNP-s oktatási államtitkár - aki kettős, fideszes és KDNP-s párttagsággal rendelkezik - etikai eljárást szándékozott indítani a fideszes politikussal szemben.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője az MTI-nek azt mondta, e tisztázó beszélgetésnek - amelyen a két érintett mellett ő és Varga Mihály Fidesz-alelnök is részt vesz majd - az időpontját még egyeztetik. Az MTI információi szerint ezt még azt megelőzően megtartják, hogy az etikai bizottság dönt arról, indít-e etikai vizsgálatot. Az MTI úgy tudja, mivel egy Fidesz-elnökségi tag és egy államtitkár vitájáról van szó, az ügyről Varga Mihály tájékoztatta Orbán Viktor miniszterelnököt is.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...
- Csaknem végzett két testvér egy...

