Pénteken vesznek búcsút a Hableány magyar áldozataitól

2019. július 06. szombat 16:01

Pénteken vesznek búcsút a Hableány magyar áldozataitól

A dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar halálos áldozatától - a jármű kapitányától és matrózától - a jövő hét pénteken vesznek végső búcsút - írta a Magyar Nemzet. 

 

 

A dunai hajókatasztrófában elsüllyedt Hableány két magyar halálos áldozatától a jövő hét pénteken vesznek végső búcsút a jármű kapitányától és matrózától - írta szombati számában a Magyar Nemzet a szervezőkre hivatkozva, akik a búcsúzni kívánóktól azt kérik, hogy a Margit hídon gyülekezzenek, s virágszirmokkal készüljenek.

A katasztrófában elhunyt matrózt és kapitányt az eddigi információk szerint 12 hajó kíséri utolsó útjára. Ám mivel a jelentkezések folyamatosan érkeznek, várhatóan nő még a hajók száma.

A búcsúztató során katonai tiszteletadás mellett helyezik el P. János matróz, volt mélységi felderítő tiszt urnáját a Dunába. L. Lászlótól a család és a barátok a hajós búcsúztatással búcsúznak, hamvait pedig később helyezik el szűk körben a család által kiválasztott helyen.

A hajók várhatóan 11.30 és 12.00 óra között adnak majd le közös kürtjelet, amikor is mindenki a vízbe szórhatja a magával hozott szirmokat

MTI