Pénteken kezdődik a Békéscsabai Tavaszi Fesztivál
2017. március 07. kedd 12:30

Pénteken kezdődik a 15. Békéscsabai Tavaszi Fesztivál, amely 28 napon keresztül csaknem 60 programot kínál az érdeklődőknek - hangzott el az esemény keddi sajtótájékoztatóján.
Vandlik-Varga Nelli, a főszervező Csabagyöngye Kulturális Központ kommunikációs vezetője elmondta: az április 7-ig tartó összművészeti fesztivál több mint tízezer látogatót vonz minden évben, az eseménysorozatot húsz együttműködő szervezet szervezi számos helyszínen.
A négy hét alatt színházi- és táncbemutatókra, koncertekre,kiállításmegnyitókra, könyvbemutatókra, író-olvasó estekre is sor kerül, a programokkal valamennyi korosztályt igyekeznek megszólítani. Fontos szempont, hogy az országosan, esetleg nemzetközi szinten is jegyzett művészek mellett a helyi előadók is megmutathassák magukat - mondta Vandlik-Varga Nelli.
A pénteki nyitónapon a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar és a Virtuózokból ismert Gyöngyösi Ivett zongoraművész ad koncertet. Nulladik eseményként a koncert előtt megnyílik a Békés megyei alkotók munkáiból válogatott vándorkiállítás.
A fennállásának idén 25. évfordulóját ünneplő Csabai Színistúdió és a Békéstáji Művészeti Társaság is fellép a rendezvénysorozaton, amelyen mások mellett Fenyő Miklóst, az Ivan and the Parazolt, Hobót, a Szkítia együttest, a Calandrella Kamarakórust, az Alföld Quartetet vagy a Hat Szív zenekar és a Csabai Big Band közös fellépését is megtekinthetik az érdeklődők.
A színházi bemutatók sorában szerepel egyebek mellett a Csak semmi szexet kérem, angolok vagyunk című komédia a Békéscsabai Jókai Színház előadásában, a Magyar Zenés Színház A víg özvegyet adja elő, fellép a Féling Színház is. A képzőművészet iránt érdeklődők Tornyai János festőművész kamarakiállítását, Fülöp Péter óriás fotóiból nyílt tárlatát vagy Nagy Károly festő- és grafikusművész kiállítását tekinthetik meg.
A könyvbemutatók sorában szerepel Morvai Ferenc naplókötete, és a közönség találkozhat Ugron Zsolna íróval is. A programfüzet digitális változata elérhető a www.csabagyöngye.com oldalon.
MTI - Fotó: MTI/Varga György
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütéses napunk lesz...
- Tíz éve ásták meg a pécsi labdarúgás...
- Dobrev Klára úgy érzi, eljött az ő...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Kiszámította a KSH, hogyan alakult az...
- Magukat rendőrnek álcázva csapott le...
- Kell az erősítés, szolgálati kutyákat...