Pedagógus-elbocsátásokkal számol a KDNP

2008. július 21. hétfő 10:24

A KDNP szakpolitikusa, Hoffmann Rózsa szerint a nem szakrendszerű oktatás szeptemberi bevezetése újabb pedagógus-elbocsátásokat eredményezhet - írta a hétfői Magyar Hírlap.

A oktatási politikus szerint a nem szakrendszerű oktatás bevezetése akár újabb pedagógus-elbocsátásokat is maga után vonhat, mivel a törvény a tanítóknak lehetővé teszi felső tagozaton a tanítást, ami azzal járhat, hogy a szaktárgyat oktató itteni kollégáknak nem lesz meg a kötelező óraszámuk - írta a napilap.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete továbbra is tiltakozik a döntés ellen, és azt javasolja, hogy ne legyen kötelező az intézményekben a nem szakrendszerű oktatás, hanem ennek szükségességéről a tantestületek és a szülők közösen dönthessenek - olvasható az újságban.

Az oktatási törvény 2003-as módosítása nyomán az általános iskolák ötödik osztályában szeptembertől a tanórák húsz százalékában nem szakrendszerű oktatást kell végezni. Ez azt jelenti, hogy a pedagógusok ezeken az órákon nem az előírt tananyagot tanítják, hanem a képességfejlesztésre helyezik a hangsúlyt, illetve az olvasást és a számolást gyakoroltatják a diákjaikkal - tette hozzá a Magyar Hírlap.

(mti)