Pécsre és Mohácsra is kerül az új autóbuszokból
2018. november 23. péntek 15:27

A Volánbusz Zrt. flottája 115 darab új típusú autóbusszal (100 Credo és 15 MAN Neoplan Tourliner) bővült 10 milliárd forint értékben, az autóbuszok 80 százaléka magyar gyártmány - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A közösségi közlekedés fejlesztés érdekében a kormány célja a kényelmes, biztonságos, megfizethető, környezetkímélő és magyar autóbuszok közlekedtetése - tette hozzá a miniszter.
Dávid Ilona, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója hozzátette: a már forgalomba került 115 autóbusszal együtt a következő időszakban összesen 201 modern jármű áll forgalomba.
Dávid Ilona a részletekről ismertette, hogy a Volkswagen Group által szállított 31 darab emelt komfortfokozatú MAN Neoplan Tourliner buszok közül 16 darab a Dél-dunántúli, az Északnyugat-magyarországi és a Középkelet-magyarországi Közlekedési Központok flottáiban jelenik majd meg.
A fennmaradó 15 darab pedig a Volánbusz Zrt. állományába kerül, és a főváros, valamint Salgótarján, Makó, Zalaegerszeg, Siklós, Gyula, Mohács és Harkány között biztosítja a kapcsolatot
A teljes flotta beszerzési értéke meghaladta a 17 milliárd forintot.
Palkovics László azt is bejelentette, hogy két éven belül Magyarországon is kiépül - amerikai mintára - az iskolabusz-hálózat rendszere.
A miniszter az új beszerzésekről megjegyezte, hogy a lépés illeszkedik az Innovációs és Technológiai Minisztérium buszstratégiájába, amelynek központi eleme a Magyarországon gyártott autóbuszok használata.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- A Pécsi Püspökség is programokkal...
- Pécsi Arcok - Dr. Sárosi István...
- Túlterhelt postásokról, lassú...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...