Pécsi minta: Veszprémben is Poldi bácsik vigyázzák a parkokat
2012. május 30. szerda 15:00
Porga Gyula veszprémi polgármester szerint a parkőrök nem hatósági feladatokat látnak el, hanem közvetítők az önkormányzat parkfenntartásáért felelős cége, a Veszprémi Közüzemi Zrt. és a lakosság között.
Feladataik hasonlóak az Égi érő fű című gyerekfilm főszereplőjéhez, ezért a programot is róla nevezték el – a Pécsett már népszerűségnek örvendő minta után – Poldi bácsi-programnak.
A parkfelügyelők napi kapcsolatban állnak a társasházak közös képviselőivel, elérhetőségeiket a házakban kifüggesztették.
A parkfelügyelői szolgálat az év elején kezdte meg munkáját, és a tapasztalatok jók: van olyan felügyelő, aki egy hónap alatt négyezer liter szemetet gyűjtött össze a területén a rendszeres hulladékszállítás ellenére - fűzte hozzá a polgármester.
Horváth Zoltán, a Veszprémi Közüzemi Zrt. városgazdálkodási igazgatója az MTI kérdésére elmondta: minden választókörzetben dolgozik egy parkfelügyelő, a kádártai városrészen pedig négy órában foglalkoztatnak erre a feladatra egy munkatársat, így összesen 13 parkfelügyelőt alkalmaznak és egy koordinátort.
Ismertette: a parkfelügyelő feladata egyebek mellett a zöldterületek, közterületek, játszóterek ellenőrzése, bejárása, a rongálások bejelentése, a parlagfüves területek felderítése, a lombgyűjtés ellenőrzése, részvétel a síkosságmentesítésben, valamint a városi rendezvények utáni helyreállítás.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hideg reggelre ébredünk, s napközben...
- A nyílt utcán műtött meg egy főorvos...
- Felavatták a baranyai főkapitányság...
- Megfojtotta egy nő a férjét Pécsett,...
- Baranyai rendőrök vehettek át...
- Sűrűbben járnak a hajók a Balatonon a...
- Visszahívják a Lidlben árusított...
- Minden korábbinál több magyar...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Befejeződött az építkezés, kétszer...

