PDSZ: összeomolhat a közoktatás
2008. november 04. kedd 14:52

Az érdekvédő azt mondta, már nemcsak veszélyben van a közoktatás minősége a korábbi forráskivonások miatt, hanem összeomolhat a közoktatás mint közszolgáltatás garantált minőségi ellátása. Kerpen Gábor ezért kedden levélben fordult a társszakszervezetekhez, együttes fellépést kérve tőlük.
A PDSZ elnöke a költségvetési törvény legutóbbi változatát "elképesztőnek" nevezte. Mint mondta, a normatívák jelentős része reálértéken 8-9 százalékkal csökkenhet, ami elfogadhatatlan. Nem csupán az alapnormatíva lenne kevesebb, csökkenne a gyógypedagógiai nevelés, a korai fejlesztés, a kollégiumi, diákotthoni ellátás normatívája is.
Hozzátette: ennek következményeként az osztálylétszámok újabb növelése, osztályok összevonása, intézmények bezárása prognosztizálható, és feltehetően a közoktatás dolgozóinak létszáma sem maradna meg a jelenlegi szinten.
A szakszervezeti elnök közölte, hogy a normatívákat tekintve az első költségvetési változatot tartanák elfogadhatónak, amelyben a juttatások növelése szerepelt.
Kerpen Gábor elmondta azt is, minden törvényes eszközzel fel kívánnak lépni a foglalkoztatás megőrzéséért.
A béreket, keresetek illetően kiemelte: a PDSZ a sztrájkbizottság tagjaként mindent elkövet azért, hogy teljesüljön a 2007-ben kötött megállapodás, ne tűnjön el 2009-ben a 13. havi illetmény, s legalább négy százalékkal növekedjenek a közalkalmazotti illetménytábla számai.
Hangsúlyozta, hogy ha ez nem következik be, akkor a 2003-as illetményszintre kerülnek a közalkalmazottak. Ez azért is elfogadhatatlan, mert a közszférában dolgozók és a közoktatási dolgozók "finanszírozták" a konvergencia-program jelentős részét. Nem terhelhető tovább a közszféra, "elfogyott a türelmünk" - szögezte le az érdekvédő.
MTI - Illusztráció: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...