Pályázat az iskolai közösségi szolgálat bemutatására
2013. december 25. szerda 10:57
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) pályázatot hirdet az iskolai közösségi szolgálat programjainak széles társadalmi körben való megismertetésére, a felhívásra január 8-ig a középiskolákban nappali képzésben 2016. január 1-jét követően érettségiző tanulók és a programokat koordináló pedagógusok jelentkezhetnek.
Az OFI felhívása szerint a pályázat keretében olyan eseményekről készült dokumentumokat, alkotásokat kívánnak összegyűjteni és közzétenni, amelyek az iskolák épületein belül is és azokon kívül a közösségi szolgálat keretei között megvalósított tevékenységeket mutatják be.
A középiskolákban nappali képzésben tanuló diákok 2-4 perces filmmel, videoklippel, az iskolai közösségi szolgálatot koordináló pedagógusok, osztályfőnökök a megvalósított vagy folyamatban lévő program 2-3 oldalnyi szöveges-képes ismertetésével pályázhatnak a [email protected] címen.
Az eredményeket várhatóan január 27-én hirdetik ki.
A 2011-ben hozott köznevelési törvény szerint 2016-tól az érettségi vizsga megszerzése feltétele 50 óra közösségi szolgálat elvégzése. A középiskolások 2016-ig fokozatosan kapcsolódnak be a közösségi szolgálatba: a miniszteri rendelet szerint először az előző, 2012/13-as tanévben kilencedik osztályos diákoknál kellett megszervezniük az iskoláknak a közösségi szolgálatot, az 50 órát három év alatt lehet elvégezni.
Van olyan intézmény, ahol már bevezették a közösségi szolgálatot, amely az Egyesült Államokból és Angliából indult el, és egyre több országban része a fiatalok nevelésének. Bodó Márton, az OFI szakreferense korábban elmondta: eddig nagyjából az iskolák egynegyedének diákjai vettek részt a szolgálatban. A visszajelzések szerint a tevékenység révén javult a fiatalok önismerete és könnyebbé vált számukra a pályaválasztás is - tette hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...

