Ötpárti egyeztetés lesz a költségvetési plafonról
2008. november 02. vasárnap 16:26
Kóka János, a liberális párt frakcióvezetője pénteken az MTI-nek azt mondta, a mértékek nyitott kérdések, mert nem dőlt el, hogy jövőre, illetve az azt követő két évben mekkora legyen a kiadási plafon és vita van a Fidesz által javasolt Költségvetési Tanács, illetve az MSZP által tervezett Költségvetési Hivatal ügyében is.
A szocialisták az önkormányzatokra is kiterjesztenék a fegyelmezett gazdálkodás követelményét.
Az MTI csütörtökön azt írta, hogy a hétfői parlamenti vitában derülhet ki, mi lesz a plafontörvény sorsa, ugyanis az SZDSZ, illetve az MDF szerint a javaslatot a Nemzetközi Valutalap szigorúbb feltételei miatt túlhaladta az idő, míg az MSZP hosszabb távon is szükségesnek tartja a kiadásokat szabályozó rendszert, a Fidesz pedig ragaszkodik az általa javasolt Költségvetési Tanács intézményéhez.
A parlamenti pártok jelezték, hogy ott lesznek a mai egyeztetésen.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...