Öt százalékkal csökken az áram ára
2010. május 27. csütörtök 09:20
Átlagosan öt százalékkal kerül majd kevesebbe az áram a lakossági fogyasztók számára július elsejétől. Az árcsökkenés mértéke szolgáltatónként várhatóan eltér majd - írja a Magyar Nemzet, amely már tegnap is foglalkozott a témával. A szolgáltatók a Magyar Energia Hivatal döntése előtt nem akartak nyilatkozni a pontos számokról.
Ugyanakkor az E.ON-nál a lap megkeresésére megerősítették a júliustól bekövetkező villanyár-mérséklődés tényét az egyetemes szolgáltatásban. A társaság szóvivője, Kutas István közölte: tegnap pontosították a már korábban benyújtott áramár-csökkentési kérelmüket.
A szolgáltató a legnagyobb mértékben a lakossági ügyfeleknek szeretné csökkenteni a tarifát. Hosszú távon mindenképpen szorosabban akar együttműködni a kormányzattal azért, hogy megtisztítsák az energiaárakat a bürokrácia okozta árfelhajtó tételektől és más rejtett elemektől.
Az árcsökkenést megelőzően az új kormány az energiatarifák felülvizsgálatát kérte az iparági szereplőktől. A lap tegnap szakértőkre hivatkozva azt írta, hogy számos ponton van tartalék az árképzési rendszerben.
Forrás: hir24.hu/Magyar Nemzet Online
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Meleg, napsütéses nap vár ránk szombaton
- Ha bajba kerül az Adrián, magyar...
- Több mint száz épületben pusztítottak...
- Hatalmasat bukta lett a vége egy...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Közösségi szolgálatot végző diákok...
- Buszok járnak a vonatok helyett...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...
- Kétnapos búcsúra várják a híveket a...