Öt év korkedvezmény a rendvédelmiseknek
2011. május 17. kedd 11:36
A mindenkori korhatár előtt öt évvel mehetnének kedvezménnyel nyugdíjba a rendvédelmi dolgozók - értesült a Magyar Nemzet kormányközeli forrásokból.
A lap emlékeztet rá, hogy Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője Balsai Istvánnal együtt alkotmánymódosítási javaslatot nyújtott be, amely a kedvezménnyel nyugállományba vonult emberek újrafoglalkoztatása előtt nyitná meg az utat.
Lázár a terveket többi közt azzal indokolta, hogy az állam nem engedheti meg magának, hogy évente 50 milliárd forintot költsön 30 ezer életerős munkaképes rendvédelmi dolgozó nyugellátására.
A politikus elmondta azt is, hogy a 57 évnél idősebb nyugdíjasokat már „békén hagynák"; a Magyar Nemzet úgy tudja, a kabinet ennek megfelelően alakítja ki az ötéves kedvezményt.
A fegyveres és rendvédelmi dolgozók szakszervezeteinek demonstrációs bizottsága nyílt hadüzenetként értékelte Lázárék javaslatát, és sztrájkbizottságot alakított, annak ellenére, hogy a hivatásos állománynak nincs munkabeszüntetési joga.
Forrás: Magyar Nemzet
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

