Ordass Lajos püspökre emlékeztek
2008. augusztus 17. vasárnap 20:53
Ittzés János - utalva Ordass Lajos életútjára - kijelentette: "az egyház ügyét nem lehet féligazságokkal életben tartani", az egyháznak mindvégig ragaszkodnia kell a megváltás igazságához. A pártállami időszakban az 1945-ben evangélikus püspökké szentelt Ordass Lajos "inkább börtönbe ment, mint hogy engedje, hogy kívülálló hatalom rendelkezzen Krisztus egyházával", így ő "mindvégig állhatatos maradt" - folytatta.
Az elnök-püspök felhívta a figyelmet arra, nem az a jövő útja, hogy az egyház - megalkudva a bűnnel - taktikázzon a túlélésért, hanem az, hogy következetesen kiálljon az evangélium igazságáért - tudósított az MTI.
Prőhle Gergely arra emlékeztetett: az először 1948-ban bíróság elé állított, majd 1958 nyarán a püspöki székből végleg felállított püspök "élete a hitben való megállás megható példája". Megfogalmazása szerint 1945-ben adott püspöki programja a mai napig aktuális többek között az állam és az egyház viszonyát, valamint az egyház társadalmi hasznosságát illetően.
Az országos felügyelő beszédében a szocialista rendszer egyházi vonatkozásában kitért arra: az egyházi közelmúlt feltárása, az, hogy kiderüljön, ki volt érintett a titkos ügynöki hálózatban az egyházi tisztviselők közül, "nem lehet az alaptalan vádaskodás és a felesleges heroizálás melegágya".
Ordass Lajos 1901-ben Torzsán született, evangélikus lelkésszé 1924-ben szentelték, majd Hartára, Lovasberénybe, Budapestre és Soltvadkertre helyezték segédlelkészként. Gyülekezeti lelkész volt 1931-től Cegléden, 1937-től pedig egyházmegyei esperesi rangra emelkedett. 1939-től a Bányai Egyházkerület lelkészegyesületének elnökévé választották. Lelkészként 1941-től a kelenföldi gyülekezetben szolgált.
Cikkeiben egyházi megújulást hirdetett, gyakran írt szociális kérdésekről, és élesen bírálta a nemzetiszocializmust. A német megszállás után megváltoztatta német vezetéknevét - közölte az MTI.
A zsidóüldözések idején bekapcsolódott az embermentésbe. 1945. augusztus 15-én megválasztották a Bányai Evangélikus Egyházkerület püspökévé. Mivel ellenezte az egyházi iskolák államosítását, 1948. augusztus 24-én házi őrizet alá helyezték, pár hónappal később két év fegyházra ítélték, majd az egyházi fegyelmi bíróság megfosztotta püspöki hivatalától. 1956. október 5-én ítéletét semmissé nyilvánították, ezután egyháza is rehabilitálta.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...