Október vége lehet a banki adategyeztetés határideje
2019. június 24. hétfő 18:06

A kormány által kezdeményezetthez képest is további két hónappal, vagyis október 31-ig kitolódhat a banki adategyeztetés határideje.
Az Országgyűlés törvényalkotási bizottság hétfő délután egyhangúlag fogadott el egy erről szóló kormánypárti módosító javaslatot a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló jogszabály módosításához.
A Ház a pénzügyminiszter előterjesztését házszabálytól eltérve tárgyalja, így arról már kedden határozatot hozhatnak.
Varga Mihály pénzügyminiszter a pénteken beterjesztett javaslatában még augusztus 31-ét jelölte meg végső határidőnek a banki adategyeztetésre. A bizottsági módosító javaslat indoklása kitér arra, hogy a kezdeményező Magyar Bankszövetség szeptember 30-át javasolta záró dátumnak.
A pénzmosás elleni törvény 2017. június 26-án lépett hatályba, és a már meglévő ügyfélkör esetében kétéves átmeneti időszakot biztosított az esetlegesen hiányzó adatok, nyilatkozatok pótlására a törvény hatálya alá tartozó szolgáltatóknak. Most ezt az időt hosszabbítják meg.
A módosítás a kihirdetés napján 18 órakor lép hatályba.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Boltba indult, aztán nyoma veszett...
- Még szerdán sem számíthatunk napsütére
- Levélben kérték Orbán Viktort,...
- Tovább épülhet a M60-as sztráda:...
- Szijjártó Péter Pécsett: a magyar...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szerdán dönt a kormány az árrésstop...
- Pótlóbuszok járnak Villány és Mohács...
- Újra Mohács lesz a halétkek fővárosa,...