Obama nyerte az amerikai elnökválasztást - a Szigeten
2008. augusztus 18. hétfő 09:02
A 432 szavazó több mint 77 százaléka támogatta Barack Obama elnökségét, mindössze kilenc százalék voksolt republikánus kihívójára, John McCainre. A szavazók több mint 13 százaléka viszont egyik jelöltet sem tartotta alkalmasnak az amerikai elnökségre.
A szigeti választáson a harmadik helyen - messze lemaradva a két vezető politikustól - Hillary Clinton végzett, őt követte Arnold Schwarzenegger. A Clinton-család támogatottsági arányán csak kicsit javított, hogy Bill Clinton egykori elnök is kapott egy szavazatot.
Többen olyan sztároknak is bizalmat szavaztak, mint a Baywatchból megismert Pamela Anderson, vagy a botrányairól elhíresült Paris Hilton. Kapott szavazatot Chuck Norris és Bruce Willis filmsztár is.
Volt olyan is, aki úgy gondolta, hogy Gyurcsány Ferenc a magyar miniszterelnöki poszt után kipróbálhatná az amerikai elnökséget is.
Az amerikai nagykövetség sátrát egyébként mintegy ötezer ember kereste fel a fesztiválon, így a próbaválasztás "részvételi aránya" rendkívül alacsonynak mondható.
A szigetlakók szavazata azonban sokban hasonlít a nagy közvélemény-kutatók méréseihez. Washingtoni és londoni mérések is azt mutatták, hogy az európaiak elsöprő többségben a demokrata párti szenátort támogatják.
A washingtoni Pew intézet júniusi nemzetközi felmérése szerint a britek, a franciák és a németek mintegy 80 százaléka Barack Obamára szavazna.
A The Daily Telegraph, a legnagyobb brit konzervatív napilap megbízásából Nagy-Britanniában, Franciaországban, Németországban, Olaszországban és Oroszországban elvégzett közvélemény-kutatás szerint a demokrata jelöltségért versengő Barack Obama az öt ország átlagában 52 százalékot kapna. Valószínű republikánus ellenfele, John McCain mindössze 15 százalékkal lenne kénytelen beérni.
Eközben vasárnap este bejelentették, hogy az USA-ban M cCain népszerűsége utolérte a liberális média kedvencéét, Barack Obamáét.
(Az MTI alapján)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...