Nyolc új kaszinó megnyitását engedélyezik országszerte
2013. december 10. kedd 07:23
Az Országgyűlés mai ülésnapján elfogadhatja az összesen tizenegy játékkaszinót engedélyező törvénymódosítást, valamint létrehozhatja az amerikai lehallgatási botrány körülményeit vizsgáló bizottságot.
A Ház ülése reggel 9 órakor, napirendi előtti felszólalásokkal kezdődik, majd a kivételes sürgős eljárással kezdeményezett szavazásokkal folytatódik. A parlament két, hétfőn tárgyalt javaslatot fogadhat el.
Elsőként a fideszes Kocsis Máté előterjesztéséről dönthetnek, amely az amerikai lehallgatási botránnyal kapcsolatos vizsgálóbizottság létrehozását kezdeményezheti. A testület feladata az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvések feltárása lesz.
A kormánypárti politikus szándéka szerint a testület tisztázhatja, hogy Magyarországon a botrány keretében lehallgattak-e politikai, közéleti, gazdasági szereplőket, illetve, hogy Magyarország az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által lehallgatott országok közé tartozott-e vagy csak eszköze volt az NSA egyéb tevékenységének.
Elfogadhatják Aradszki András KDNP-s és Balla György fideszes képviselő indítványát is, amely szerint ötszázezer lakosonként legfeljebb egy játékkaszinót lehetne üzemeltetni, azzal a további megkötéssel, hogy a fővárosban és Pest megyében összesen legfeljebb ötöt, a Dunántúlon és a keleti országrészben pedig legfeljebb hármat-hármat. Magyarországon jelenleg három kaszinó működik, kettő Budapesten, egy Sopronban.
Az ülésnap további részében a kormánypártok új házszabályjavaslatáról kezdődhet vita. A mai ülésnapon az előterjesztői ismertetés és a vezérszónoki felszólalások hangozhatnak el, míg a képviselők szerdán fejthetik ki véleményüket.
A jövő évi választás után felálló kisebb Országgyűlés munkájának szabályozására a jelenleginél szigorúbb házszabályi rendelkezéseket javasol a Fidesz és a KDNP. A kormánypártok tervezhetőbbé tennék az előterjesztések benyújtási határidejét, emellett a plenáris ülésről egy új, kétszintű bizottsági rendszerbe terelnék a részletes vitákat. Az új házszabály a mindenkori parlamenti többségre bízná, milyen gyakorisággal ülésezzen a Ház.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Órákon át tartó áramszünetekre...
- Szándékosan gyújthatták fel egy...
- Megint pótlóbuszok járnak a pécsi...
- Idén kisebb árvaszúnyograjzás várható...

