Nyárra elkészülhet az új középiskolás történelmi atlasz
2017. március 13. hétfő 12:30

A tervek szerint nyárra elkészíti az új középiskolás történelmi atlaszt a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete - jelentette ki az intézet kutatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Ez azt jelenti, hogy a 2017/18-as tanévben már használható lesz az új atlasz, amely a 2015-ben kiadott térképgyűjtemény harmadik kiadása - közölte Katona Csaba. Az elkészítése során figyelembe vették az első két kiadást ért kritikákat, véleményeket is - tette hozzá.
Mint elmondta: igyekeztek olyan összetett, bonyolult folyamatokat ábrázolni, amelyek továbbgondolásra ösztönzik a diákokat. Ugyanakkor várható, hogy az atlasz a jövőben is folyamatosan változik. Ugyanis napjaink történelmi eseményeit is be kell majd mutatni, illetve az újabb és újabb kutatási eredmények tükrében a korábbi események is módosulnak.
A változtatások során a jövőben is figyelembe veszik a tanárok és a diákok javaslatait, véleményét - mondta Katona Csaba.
MTI - Fotó: MTI/Balázs Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Felfalta a város a legendás pécsi...