"Népi kezdeményezés feloszlathatja a parlamentet"
2008. október 30. csütörtök 15:03
Az OVB májusban hitelesítette a Magyar Polgári Demokráciáért Alapítvány által benyújtott kezdeményezést. A hitelesített íven az szerepel: "Kezdeményezzük, hogy a 2006-ban alakult Országgyűlés kimondja a feloszlatását."
A Népszabadság csütörtökön írt arról, hogy a határozat ellen kifogásokat nyújtottak be, ám az Alkotmánybíróság előző nap nyilvánosságra hozott határozatában helybenhagyta az OVB döntését, mert álláspontja szerint a kérdés a parlament hatáskörébe tartozik, s nem kifogásolható, hogy a kezdeményezést nem magánszemély, hanem társadalmi szervezet nyújtotta be.
Három alkotmánybíró - Bragyova András, Holló András és Kiss László - különvéleményt jelentett be, egyebek mellett azzal érvelve, hogy népi kezdeményezés csak törvény megalkotásra irányulhat.
Az Alkotmánybíróság honlapján közzétett határozatban Bragyova András azt írta: a döntés alapján "az Országgyűlés ötvenezer támogató aláírás összegyűjtése esetén köteles lenne napirendjére tűzni a Mormon könyve megtárgyalását éppúgy, mint a Hungarizmus programját, vagy egy, az UFO-król szóló jelentést, netán a Pythagorász tételt, vagy a sumér-magyar rokonság kérdését".
Népi kezdeményezés esetén két hónapon belül ötvenezer érvényes aláírást kell összegyűjteni. Ha az aláírásgyűjtés érvényes, akkor az Országgyűlésnek napirendre kell tűznie a kérdést.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...