Nem vicc: a tojásdobálást is bűntetté minősítenék
2008. augusztus 30. szombat 10:29
A tervezet ugyan nem nevesíti konkrétan a tojást, de a joggyakorlatban felmerült értelmezési probléma miatt annak elfogadását javasolja, hogy erőszakos magatartásnak minősüljön a más emberre gyakorolt "támadó jellegű fizikai ráhatás" is, akkor is, ha az nem alkalmas testi sértés okozására.
Az előterjesztés magyarázatot is ad a módosítás szükségességére:e szerint megbomlott az utóbbi időben az egységes értelmezési gyakorlat és "több garázdaság gyanúja miatt indult büntetőeljárás nem jutott el a bírói szakba".
A hatályos büntető törvénykönyv rendelkezései szerint "aki olyan kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást keltsen, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el és két évig terjedő szabadságvesztéssel, közérdekű munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő".
Szintén újdonság a tervezetben, hogy új fogalomként vezetnék be a közösség elleni erőszakot. E szerint "aki mást valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz, vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása, vagy vélt tartozása miatt bántalmaz, illetőleg erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, bűntetettet követ el és öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
A tervezet - amely szabályozza például a kettős házasság, illetve a kettős élettársi kapcsolat tiltását is - pénteken került fel a minisztérium honlapjára a véleményezhető előterjesztések közé. A javaslatra a bírósági, ügyészi szervezetek is észrevételeket tehetnek.
Draskovics Tibor az MTI kérdésére - miszerint a tervezetet azért nyújtják-e be már az őszi ülésszak elején, hogy az elmúlt két évben tapasztalt őszi fővárosi zavargásoknak elejét vegyék - pénteken azt mondta: az előterjesztés már májusban elkészült, nyár elején még kisebb pontosításokat végeztek rajta és csak a nyári szünet miatt nem került még eddig a parlament elé.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Tíz éve "Moszkva" felirat, rövidesen...
- Heves zivatarok, jégeső csaphat le...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Családi fesztivállal, ünnepi...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Két baranyai tóba is érkezett...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...