Negyven éve szálltuk meg Csehszlovákiát
2008. augusztus 17. vasárnap 18:43
A szovjetek egyik fontos célja a csehszlovák kiugrás megakadályozása volt, a másik, hogy szovjet csapatok állomásozhassanak ebben az országban is - mondta a nyugállományú ezredes. A szakértő szerint a szovjetek addigra tanultak 1956-ból: a magyar események akkor meglepetésként érték őket, 1968-ban már fel akartak készülni minden eshetőségre.
A csehszlovákiai bevonulás augusztus 21-én kezdődött, de Brezsnyev már március 23-án kiadta a szovjet katonai vezérkarnak a parancsot, hogy készüljenek egy esetleges katonai akcióra.
Magyarországnak nem volt választása, részt kellett vennie a bevonulásban. Kádár Jánosnak annyit sikerült elérnie, hogy csak egy csökkentett létszámú hadosztályt küldjön Magyarország - mondta a hadtörténész.
A csapatoknak parancsba adták, hogy csak akkor szabad fegyvert használniuk, ha lőnek rájuk. Fegyverhasználatra nem került sor. Mindössze kétszer kellett a levegőbe lőniük a bevonuló magyaroknak Nyitrán és Érsekújváron, hogy így oszlassák szét a feldühödött tömeget. A megszállásban 13 ezer magyar vett részt. A magyar csapatok 11 ezer négyzetkilométernyi területet szálltak meg. A bevonulásának nem volt magyar áldozata - írj az MTI.
A csehszlovákoknak semmi esélyük nem volt az egyesített erők ellen. A csehszlovák vezetés bölcsességét mutatja, hogy ezt az első pillanatban felismerték, és azt mondták, hogy csak passzív ellenállást szabad kezdeményezni, nem pedig fegyverest - mondta Pataky Iván.
A hadművelet mai szemmel nézve is professzionális volt. Technikailag is fejlődött a hadsereg, egyebek mellett a rádiórendszert is korszerűsítették. Sok, negyven évvel ezelőtt megszerzett tapasztalatot még az 1990-es években a balkáni háborúban is alkalmaztak, így például a csapatok utánpótlásának módszerét.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...