Négy év alatt 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére
2018. december 19. szerda 17:20

A következő négy évben újabb 72 százalékkal nő az egészségügyi dolgozók bére, az emelés a védőnőket is érinti - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyi államtitkársága szerdán az MTI-vel.
A közleményben azt írták, hogy az egészségügyi szakdolgozók átfogó béremelése 2016-ban kezdődött, akkor 26,5, 2017-ben 12, idén 8 százalékos béremelés történt.
Az eredetileg jövő novemberre tervezett 8 százalékos béremelést előrehozzák júliusra, majd 2020 januárjában 14, novemberében 20, végül 2022 januárjában további 30 százalékos béremelés lesz - ismertették.
Ezzel 2016 januárja és 2022 januárja között átlagosan 163 százalékkal emelkedik a szakdolgozók bére, ami azt jelenti, hogy 2022-ben több mint 2,5-szer többet fognak keresni, mint 2016-ban - hangsúlyozták.
Kiemelték: a védőnők is bekerülnek az egészségügyi szakdolgozói bértáblába, így a béremelés mintegy 83 ezer egészségügyi szakdolgozót - ápolót, szakápolót, diplomás ápolót, asszisztenst, szakasszisztenst, szülésznőt, dietetikust, gyógytornászt, valamint nem egészségügyi főiskolai szintű végzettséggel rendelkező dolgozót - és védőnőt érint.
Az Emmi már dolgozik a részletes bértáblákon, amelyeket a jövő évi garantált bérminimum is befolyásol majd, hiszen a szakdolgozók bére ahhoz is kötött. Február második felére várhatóan elkészül a bértáblákat rögzítő kormányrendelet, amely már részletesen tartalmazni fogja fizetési osztályok szerint, hogy kinek mennyivel nő a bére - olvasható a közleményben.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- SZDSZ: Kósa eladósította Debrecent
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- A jövő héten még sűrűbben járnak a...
- Éjféltől egy hónapon át tartó...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...