Navracsics bekérette a norvég nagykövetet
2014. június 10. kedd 16:25
Navracsics Tibor külgazdasági és külügyminiszter kedden bekérette Tove Skarstein budapesti norvég nagykövetet, hogy tájékoztatást kérjen a Norvég Civil Alappal kapcsolatos nyilatkozatokról - közölte a tárca az MTI-vel.
A közleményben kiemelték: a miniszter kifejezte reményét, hogy a magyar és a norvég kormány közötti június 12-ei tárgyalások eredményre vezetnek, és a vitás kérdések rendeződnek.
Szerdán Oslóban Jeszenszky Géza magyar nagykövetet hallgatták meg a norvég külügyminisztériumban a Norvég Alap ügyében.
A Magyar Nemzet csütörtökön arról írt, hogy a diplomatával közölték a norvég álláspontot, és arra kérték a nagykövetet, továbbítsa azt a magyar kormánynak.
Jeszenszky Géza szerint a beszélgetés a körülményekhez képest barátságos hangulatú volt. A nagykövet megismételte a lapnak korábbi álláspontját, miszerint szakmai vitáról van szó, amely remélhetőleg minél hamarabb rendeződik.
Navracsics Tibor pénteken úgy nyilatkozott, reményei szerint tárgyalásos úton rendezhető lesz a Norvég Alap támogatásai körül kirobbant vita.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kétmilliárdos kárt okozott az...
- Továbbra is a pokol bejárata Pécs...
- Szeret bálványokat döntögetni, de...
- Bár a szereplők cserélődnek, nem...
- Hűvös éj után napsütésre is...
- Pécsett is elérhető a sajátsejtes...
- Lesz minden is a héten: napsütés,...
- Börtönbe küldene egy brutális...
- Egymás után lobbantak fel a...
- Csaknem száz éve érkezett meg Pécsre...

