MSZP: fekvőrendőrt a zebrákhoz!
2008. augusztus 18. hétfő 14:33
A sebességcsillapítók építését először az iskolák, a kórházak, a közintézmények közelébe lévő, nagy forgalmú utakon található gyalogátkelőhelyeknél kellene kezdeni, ott, ahol korábban már történt baleset - közölte a képviselő.
Hegyi Gyula szerint a fekvőrendőröknek autóbarátnak is kellene lenniük: ne érhesse kár azt a járművet, amely maximum 30 kilométer/órás sebességgel halad át a sebességcsillapítón.
Hozzátette: javaslata mind a gyalogosok, mind az autósok érdekét szolgálja.
Az EP-képviselő elmondta: Magyarországon a halálos közúti balesetek aránya közel kétszerese a nyugat-európai átlagnak, és jelentős számú gyalogost és kerékpárost gázolnak el.
Hegyi Gyula kérdésre válaszolva példaként említette, hogy a holland és a belga városok mellékutcáiban általában 20 kilométer/órás sebességkorlátozás és rengeteg fekvőrendőr van.
Olyan utcabútorok is vannak, amelyek miatt gyakorlatilag szlalomozniuk kell az autósoknak a lakott területeken - fűzte hozzá.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Viharos széllel záporok érkezhetnek...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...