MSZP: az "Orbán-csomag" kihat a sportra
2011. január 18. kedd 21:30
Varga László, a párt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva közölte kedden az MTI-vel, hogy Szalay Ferenc, a Fidesz képviselője, az Országgyűlés sport- és turizmus bizottságának alelnöke azt mondta: a magyar sportegyesületek és a versenyzők sem számolhatnak az idén reálisan az adókedvezményekből beérkező többletforrásokkal.
Az MSZP képviselőjének az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erősen kétséges, hogy az állam pótolni tudja majd a versenyszférából érkező, adókedvezményre építő befektetések, támogatások elmaradását.
Hangsúlyozta: a debreceni stadion építésére megítéltek 12,5 milliárd forintot, másoknak viszont ennek a töredéke sem jutott. "...azt mondták a Fidesznél, hogy ne aggódjanak, mert ott van még számukra az adókedvezményekből fakadó támogatások lehetősége" - közölte Varga László hozzátéve, most kiderül, hogy a Fidesz "ismét hazudott".
Az MSZP a törvény alapos átgondolását és átalakítását javasolja, mert a jogszabály a párt szerint jelenlegi formájában ellehetetlenítené a legnépszerűbb csapatsportágak zömét.
Szalay Ferenc a Digi Sport televízió Reggeli Start című műsorában beszélt a többletforrások elmaradásáról. Mint mondta, a koncepciót még nem fogadta el az EU, s félő, hogy több eleme sem fogja kiállni a brüsszeli felülvizsgálatot.
Az Országgyűlés tavaly júliusban fogadta el a sporttal összefüggő egyes törvények módosításáról szóló indítványt, amelynek része volt többek között a társasági adóból levonható sporttámogatás is. A jogszabály kiemelten támogat öt sportágat.
Adókedvezményt biztosítana a társasági adóból a látvány-csapatsport - a labdarúgás, a kézilabda, a kosárlabda, a vízilabda és a jégkorong - országos sportági szakszövetsége, a tagjaként működő sportszervezet vagy a látvány-csapatsport fejlesztéséért létrejött közhasznú alapítvány részére az adóévben nyújtott támogatáshoz kapcsolódva.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden több hullámban újabb heves...
- Több mint félezer helyre riasztották...
- Nem tudott belenyugodni a szakításba...
- Szili Katalin: az unió nem foglakozik...
- Őri Lászlót választották a Baranya...
- Katasztrófa sújtotta területté...
- Kemény ellenőrzésekre számíthatnak a...
- Pécsi Arcok - Szilágyi Omer: a...
- Ahol a pécsi munkásosztály még...
- Hatalmas tűz ütött ki Pécsett, a...