Mozgássérült hajléktalant fosztott ki egy férfi Pécsett
2023. április 25. kedd 18:15

A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy fiatal pécsi férfi letartóztatását egy hónapra védekezésre képtelen, illetve a bűncselekmény elhárítására fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személytől való elvétellel elkövetett kifosztás bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított április 20-án, az éjszakai órákban egy pécsi templom előtti járdaszakaszon megszólította a mozgásában jelentősen korlátozott, amputált lábú, hajléktalan sértettet, majd védekezésre képtelen állapotát kihasználva zsebébe nyúlva kivette a pénztárcáját és azzal elszaladt.
A bűncselekménnyel okozott kár 32.000 forint.
A gyanúsított büntetett előéletű, ellene jelenleg más büntetőeljárás is folyamatban van, e cselekményét is feltételes szabadság hatálya alatt követte el.
Alaposan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, megszökne, elrejtőzne, az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával a büntetőeljárás sikerét veszélyeztetné, illetve újabb, szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt követne el.
Erre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyész tudomásul vette a bíróság végzését, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be. A határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi kórházban látták utoljára a...
- Szorult helyzetbe került fecskét...
- Orbán Viktor szerint négyszeresére nő...
- Jövedéki adóval trükköző bandát...
- Dísznövény kiállítást és vásárt...
- Kérés nélkül is kapnak gondosórát a...
- Több ezer látogató vett részt a...
- Halálos ütközés Pécs határában:...
- Egészséges csecsemőt hagytak egy...
- Vandál pusztítás a Barbakánnál:...