Milliárdokat kap egészségügyre Észak-Magyarország

2008. augusztus 17. vasárnap 19:44

Az észak-magyarországi régióban négy kistérség nyert pénzt a járóbeteg-ellátó központok építésére, az elnyerhető összeg negyede a Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye alkotta térségbe érkezik - az MTI szerint ezt mondta Székely Tamás egészségügyi miniszter miskolci sajtótájékoztatóján.

A szaktárca vezetője kiemelte: ebben a régióban az ország lakosságának 13 százaléka él, miközben az új járóbeteg-szakrendelők építésére juttatandó pénz ezt az arányt jócskán meghaladja.

A keretösszeg az új járóbeteg-szakrendelők építésére kiírt kistérségi pályázaton 25 milliárd forint volt, ennek negyedét kapják meg az észak-magyarországi régió nyertes kistérségei. A pályázat célja az volt, hogy ott épüljön szakrendelő, ahol eddig nem volt, s így a lakosság ellátása kiegyenlítettebb legyen - közölte az MTI.

A mentőállomás-fejlesztési programról szólva Székely Tamás azt mondta: az észak-magyarországi régióban mintegy 400 millió forintot költenek erre a célra és ugyanekkora összeg juthat a már meglévő mentőállomások felújítására.

(mti)