Mesterházy szerint rossz irányba mennek a dolgok
2011. május 12. csütörtök 19:06

Az MSZP elnöke szerint a Fidesz politikája miatt Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok, ezért a szocialista pártnak fel kell készülnie arra, hogy alternatívát kínáljon.
Mesterházy Attila csütörtökön Szombathelyen az MSZP regionális választmányi ülése után tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: sikerként könyveli el, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatási adatok alapján a biztos pártválasztók körében az MSZP támogatottsága meghaladta a 25 százalékot, miközben a Fidesz támogatottsága 48 százalékra csökkent.
Mindez a pártelnök szerint azt mutatja, hogy az MSZP szavazói aktívabbak, jobban hisznek a pártban, a következő hónapok feladata pedig szavai szerint az lesz, hogy pártjuk a teljes lakosság körében is jelentősen növelni tudja támogatottságát.
Mesterházy Attila szerint a Fidesz egy "perverz" társadalompolitikát folytat amely a gazdagokat segíti, a szegényebbekről pedig lemond, sőt helyzetüket súlyosbítva elvesz tőlük.
Látható, hogy a konvergenciaprogramban és a korábban bejelentett Orbán-csomagban is nagyon szigorú és következetes megszorítások szerepelnek - fűzte hozzá.
Az is látható, hogy nem működik semmiféle érdekegyeztetés, sem a szakszervezetekkel, sem pedig az Országos Érdekegyeztető Tanácsban, éppen ezért a szocialisták idejét látják annak, hogy kísérletet tegyenek az érdekegyeztetésre, párbeszédet folytassanak az emberekkel - hangoztatta Mesterházy Attila.
Szavai szerint az MSZP éppen ezért folytatni fogja a részországgyűléseket, a kihelyezett választmányi üléseket, parlamenti frakciójának tagjai pedig a következő hetekben eljutnak majd minden választókerületbe.
Bejelentette, pártelnökként maga is országjárásba kezd, végigjárja a baloldali fórumokat, közösségeket.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

