Mesterházy szerint Orbán politikája "a nemzet szétszakítása"
2011. július 24. vasárnap 11:09
Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint hiába tartott szónoklatot Orbán Viktor miniszterelnök Tusnádfürdőn a nemzetegyesítésről, az erős államról és az erős nemzetről, az ő politikája valójában a nemzet szétszakítása "olyanokra, akik a maguk urai és olyanokra, akik teljesen kiszolgáltatottak a munkaadóknak és az ő érdekeiket kiszolgáló államnak".
Mesterházy Attila az MTI-hez vasárnap eljuttatott, saját honlapján is közzétett írásában úgy vélekedett, hogy az ilyen állam nem erős, mert polgárai alárendeltek és kiszolgáltatottak, az ilyen politika pedig nem a nemzet megerősödéséhez, hanem kevesek jólétéhez és a többség megalázottságához vezet.
Az MSZP ezzel szemben állít alternatívát a választóknak: igazságos, progresszív adórendszerrel, a szegénységet csökkentő komplex politikákkal, mindenki által hozzáférhető közoktatással és közegészségüggyel, a munkavállalói védettségek visszaállításával, valódi és emberhez méltó munkahelyek teremtésével - írta a politikus.
Orbán Viktor a tusványosi tábor zárónapján tartott szombati előadásának egyik fő gondolata az volt, hogy sikeres államot csak akkor lehet felépíteni, ha erős nemzet áll mögötte.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Nagyon rákészülnek a hosszú hétvégére...
- Ébresztő úttörőzenekarral, majálisok,...
- Ismét számba veszik az erdei...
- Csaknem végzett két testvér egy...

