Megújul a zánkai és a fonyódligeti Erzsébet-tábor
2017. március 19. vasárnap 08:30

A kormány az idén több mint ötmilliárd forintot fordít a gyermekek üdültetésére az Erzsébet- táborokban. Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a Híradónak azt mondta, hogy a zánkai és a fonyódligeti táborban 21. századi körülményeket teremtenek.
Közlése szerint mindkét helyen megújulnak a szálláshelyek, Fonyódligeten új épületek is épülnek, megújulnak a közösségi terek, a konyha, az étkező, lesz vizes játszótér, megújulnak a parkok, Zánkán felújítják a táborhoz tartozó kikötőt is.
A Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg, hogy a kormány 26 milliárd forintot költ az Erzsébet-táborok fejlesztésére 2019-ig.
A határozat szerint még az idén egymilliárd forint költenek a zánkai és a fonyódligeti tábor fejlesztésére. Az összeg jövőre 8,55 milliárdra, 2019-ben pedig mintegy 16,5 milliárdra nőne. A támogatást a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány, mint a táborhelyek tulajdonosa kaphatja.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Felfalta a város a legendás pécsi...