Megkezdték a Hableány roncsának kiemelését
2019. június 11. kedd 07:22

Megkezdték a május 29-ei dunai balesetben elsüllyedt Hableány turistahajó kiemelését a fővárosi Margit híd közelében kedd reggel.
A hajó egyik része már megjelent a felszínen. Az előzetes információk szerint amikor a kapitányi híd előbukkan, megállnak az emeléssel, és egy tűzoltóbúvár felderíti azt a területet, ahol a kapitány tartózkodott a baleset pillanatában. Ha holttestet fedez fel, az az elsődleges, hogy felhozzák.
Ezután a mosdót és a gépház felé vezető lépcsőt vizsgálja át, majd újabb emelés történik, azután szivattyúzás.
A tervek szerint négy fázisban történik meg a hajó kiemelése, amely várhatóan az egész délelőttöt igénybe veszi majd.
Az MTI tudósítójának helyszíni információja szerint először a kapitányi hídig emelik meg a hajót, majd a teremszintig, utána a vízvonalig, majd végül az egész járművet a felszínre hozzák, és az előre odavitt uszályra helyezik.
Az egyes fázisok során a búvárok behatolnak a hajótestbe, hogy eltávolítsák a munkálatokat akadályozó tárgyakat, bútordarabokat, a holttesteket eltakaró berendezési tárgyakat.
A hatóságok felkészültek a Hableányból esetlegesen kiömlő üzemanyag felfogására is, mivel a hajótestben 1400 liter gázolaj van - értesült a helyszínen az MTI.
MTI - Fotó: MTI/Mónus Márton
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Négyes karambol miatt lezárták a...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Itt a fordulat: eső, szél, lehűlés...
- Megadták a kilövési engedélyt, a...
- Visszatért Pécsre Páva Zsolt:...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert...
- Egy hónapon át tartó razziába kezd a...
- Orvosi bravúr Pécsett: egy teljesen...
- Még egy hétig nem a Keletibe érkeznek...
- Egy héten át razziáznak a rendőrök az...