Megjelent Balassa Sándor szerzői lemeze
2008. október 31. péntek 19:31
Az Utazások Biharban tételcímei akár festmények címei is lehetnének: Útban Várad felé, Édesanyám szülőföldjén, Tanyavilág, Szalontai vásár. Mint azt a zeneszerző az MTI-nek felidézte, fiatalsága éveit az egykori Biharban (ma Hajdú-Bihar), Komádiban töltötte, ahol mélyen megérintette a falu életének szelleme. "Találkoztam azzal a tiszta magyar gondolkodással és beszéddel, amelyben nincs nyoma a városi pongyolaságnak" - hangsúlyozta Balassa Sándor.
A Hungaroton által megjelentetett CD-re az Utazások Biharban című mű mellé még két másik szimfonikus kompozíció került, A cívisek városa és A lovagi erények dicsérete - fűzte hozzá a zeneszerző, aki elárulta: A trubadúr című Verdi-opera hatására döntötte el, hogy zeneszerző lesz.
Balassa Sándor Szervánszky Endre növendékeként végezte el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakát, majd tizenhat éven át dolgozott a Magyar Rádió zenei rendezőjeként. 1972-ben Párizsban a világ rádiótársaságainak zeneszerző-seregszemléjén az ő kompozíciója - Requiem Kassák Lajosért - bizonyult a legjobbnak, ami hazai és nemzetközi elismertséget hozott számára.
Műveket rendelt tőle többek között a Bostoni Szimfonikus Zenekar (Hívások és kiáltások), a Koussevitzky Alapítvány (Glarusi ének), az Elisabeth Sprague-Coolidge Alapítvány (Egy álmodozó naplója), valamint a BBC Szimfonikus Zenekara (Három fantázia zenekarra).
1981-től tizennégy éven át hangszerelést tanított a Zeneakadémián. A Kossuth-, Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző 1996-ban Zeneakadémia Alapítvány néven közhasznú alapítványt hozott létre a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és hallgatói támogatására.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Érdemes szerdán korán kelni, csodát...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Pécsett munkaversennyel, Mohácson...
- Szobrot kap a pécsi bányaló
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Felföldi László mutat szentmisét...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...