Mégis Pesten vizsgálják a Hír TV-s drogügyet

2008. augusztus 04. hétfő 20:27

A hamis vád bűntettének gyanúja miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészség az illetékes a Hír TV-vel kapcsolatos állítólagos drogügyben - közölte hétfőn az MTI-vel Simon Ernő, Hajdú-Bihar megye főügyésze.

A megyei főügyész elmondta, hogy az ügyben május 22-én a BRFK-n indult eljárás kábítószerrel visszaélés bűntettének előkészületei miatt, majd július 11-én a II. és III. kerületi ügyészség áttette az ügyet az elkövetés helyszínére, Debrecenbe.

Az első megbeszélésre a megbízó és a megbízott között ugyanis Debrecenben került sor - magyarázta az illetékességet a főügyész.

Simon Endre elmondta: a Debreceni Városi Ügyészség vizsgálata azt derítette ki, hogy nem kábítószerrel visszaélés előkészülete történt, hanem hamis vád bűntettéről van szó, mivel "a hírtévések ellen koholt bizonyítékokat hoztak a hatóság tudomására".

Ilyen esetben nyomozásra csak az ügyészség jogosult - tette hozzá.

Hangsúlyozta: mivel ez Budapesten történt - ott tették a készítményt a tévések kocsijába - a Debreceni Városi Ügyészség továbbítja a dokumentumokat az ügyben illetékes Budapesti Nyomozó Ügyészséghez.

Simon Ernő az MTI érdeklődésére közölte: hozzájuk az ügyben csak egy feljelentés, a Hír TV feljelentése érkezett. Sdebreceni rendőrkapitányság szóvivője hétfőn azt közölte az MTI-vel, hogy Debrecenben vizsgálják a Hír TV-vel kapcsolatos drogügyet.

Ezt erősítette meg Bencze József országos rendőrfőkapitány is. Juhászné Kiss Katalin, a debreceni rendőrkapitányság szóvivője úgy nyilatkozott, hogy az ügy dokumentuma a múlt hét végén érkeztek meg a helyi rendőrségre, és az ügyészséggel együtt megkezdték tanulmányozásukat.