Megint lecserélheti hűtő- vagy mosógépét
2017. április 06. csütörtök 08:30

Augusztus hetedikétől ismét lehet pályázni mosógép vagy hűtőszekrény cseréjére az Otthon melege program újabb kiírásában, jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára a Construma öko city kiállítás megnyitóján szerdán.
Az alprogram keretösszege 600 millió forint, amit a lakosság arányában osztanak el a régiók között. Az államtitkár szerint a keret bővíthető. A kiírásra régiónként eltérő időpontban lehet majd jelentkezni. A pályázati feltételek várhatóan napokon belül megjelennek a fejlesztési tárca honlapján - közölte.
Szabó Zsolt felidézte: június hatodikától lehet jelentkezni a kazánok, kémények felújítására kiírt alprogramra, amelynek keretösszege 3,5 milliárd forint. Az eredeti tervekkel ellentétben különválasztották a konvektorok cseréjét, ennek pályázati feltételeit várhatóan május elején teszik közzé, a mintegy 1,5 milliárd forintos keretösszegre július közepétől lehet majd beadni a jelentkezéseket - mondta el az államtitkár.
Képünk illusztráció.
MTI - Fotó: MTI-fotó
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Felfalta a város a legendás pécsi...