Meghirdették Az év tanyája díj pályázatot
2017. július 31. hétfő 16:56

A Földművelésügyi Minisztérium (FM) "Az év tanyája" díj elnyerésére pályázatot hirdetett, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni - jelentette be V. Németh Zsolt környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkár hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Elmondta, az idén indított díjjal a minisztérium a természeti környezettel összhangban lévő, a tájba és az adott térségbe illeszkedő, mások számára is mintául szolgáló tanyát kíván magas szintű elismerésben részesíteni.
Emlékeztetett, hogy a kormány az elmúlt hat évben a Tanyafejlesztési programban hazai forrásból 8,1 milliárd forint támogatást adott 1691 pályázatnak tanyafejlesztésre.
V. Németh Zsolt kiemelte, hogy Az év tanyája fődíj mellett odaítélik a közönség díjat is a legtöbb szavazatot elnyert pályázatnak, voksolni az erre a célra létrehozott Facebook oldalon lehet majd.
Az államtitkár részletezte, hogy Az év tanyája pályázat bírálati szempontjai között szerepel a tanyajelleg megléte, az adott térségre jellemző tájjelleg, a környezetkímélő gazdálkodás, a más tanyákon is alkalmazható fenntarthatóságra törekvés, a nyitott porta, az őshonos és tájjellegű állat- és növényfajták jelenléte.
V. Németh Zsolt hangsúlyozta, hogy ezzel a címmel is szeretnék népszerűsíteni a tanyai életet, amely a XXI. században is vonzó lehet a fiatal gazdálkodóknak, vállalkozóknak.
A pályázatot a Földművelésügyi Minisztérium agrárfejlesztési és vidékstratégiai főosztályára kell beadni nyomtatott formában vagy elektronikusan az erre a célra létrehozott [email protected] email címen, ahol választ lehet kapni a pályázattal kapcsolatos kérdésekre.
A részletes pályázati felhívás megtalálható a kormany.hu honlapon.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Állami intézmények informatikai...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...
- Jégeső, zivatar csaphat le Baranyára
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Októberre befejeződik a Pécsi...