Meghalt a veronai buszbaleset egyik sérültje
2017. március 22. szerda 16:30

Meghalt a veronai buszbaleset legsúlyosabb égési sérültje szerda délben - közölte a budapesti Honvédkórház orvosigazgatója az intézményben tartott sajtótájékoztatón.
Tamás Róbert elmondta, hogy a legkörültekintőbb orvosi és ápolói küzdelmek ellenére következett be a negyven év körüli férfi halála, amit több szervi elégtelenség és egy nagyon súlyos tüdőgyulladás okozott.
A férfi utas volt a buszon - közölte.
Tamás Róbert elmondta azt is, hogy a férfinek - akit ötödikként szállítottak Magyarországra - kiterjedt, hatvan százalékos égési sérülése volt, és már szeptikus állapotban érkezett Budapestre.
Kérdésekre válaszolva közölte: egy nagyon súlyos koponyasérültet ápolnak még a kórházban, az ő állapota stabilnak mondható.
Kommunikálni is lehet vele, de még idegsebészeti műtét vár rá - tette hozzá Tamás Róbert.
Január 20-án éjjel az olaszországi Verona közelében szenvedett balesetet egy magyar fiatalokat szállító autóbusz. A most meghalt férfi a tizenhetedik halálos áldozata a szerencsétlenségnek.
A buszon többségében a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
MTI - Fotó: MTI/Kovács Attila
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Az utószezonban is sűrűbben indulnak...
- Gondos gazdák Hetényben: Lóczi...
- Pusztán csak lehetőség a helyjegy...
- Durva: Növényi Norbert és a pécsi...
- Sztrádanyitás: a Drávaszög közelebb...
- Boban Marković, Margaret Island,...
- Felhőkkel indul a kedd, aztán kiderül...
- Kamionnal ütközött össze egy...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére
- Felfalta a város a legendás pécsi...