Médiatörvény: "az MSZP felrúgta a bizalmi légkört"

2008. november 19. szerda 13:17

Az MSZP azzal, hogy bejelentette, nem engedi az Országgyűlés elé a médiatörvény-javaslatot, elzárta a további tárgyalások lehetőségét, hiszen egyoldalú döntésével felrúgta azt a bizalmi légkört, amelyekre az eddigi munka épülhetett - közölte Pető Iván szerdán az MTI-vel.

A médiatörvény-javaslatról szóló tárgyalássorozaton részt vett liberális képviselő, a parlament kulturális és sajtóbizottságának elnöke szerint az átfogó szabályozás lehetősége hosszú időre ismét elszállt, s ebben rendkívül súlyos az MSZP felelőssége. A kialakult helyzet biztosan árt a magyar médiapiacnak - hangsúlyozta közleményében Pető Iván.

Az SZDSZ képviselője szerint a kidolgozók azt tervezték, hogy a beérkező észrevételek alapján még érdemben változik a szöveg, ám a kialakult körülmények között értelmetlenné váltak a csak igen nehezen, és csakis egy átfogó szabályozás reményében elfogadott, és tárgyalási alapnak tekintett kompromisszumok.

"Nem sok esélyét látom a hatályos médiatörvényt módosító indítványoknak sem, mert az elkészült tervezet komplexitásra törekvő javaslatával szemben minden ilyen kísérlet tovább rontja az átfogó szabályozás esélyét, ráadásul önkényesen emel ki a számtalan megoldandó feladatból egyet vagy néhányat" - áll a szabad demokrata politikus közleményében.

Az MSZP országos elnökségének kedd esti ülésén született egyhangú döntés arról, hogy a testület nem támogatja a médiatörvény jelenlegi tervezetének parlament elé terjesztését. A szocialisták szerint az új jogszabálytervezet jövő tavasszal, szakmai vita után kerülhet az Országgyűlés elé.

(mti)