Matt részegen, forgalommal szemben az M7-esen
2011. május 16. hétfő 21:28
Balesetet nem okozott, de a forgalommal szemben, ittasan hajtott az M7-es autópályán egy horvát férfi, akit a rendőrök Nagykanizsánál tudtak leterelni a sztrádáról - tájékoztatta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Salamon Róbert elmondta: kora délután először a fonyódi rendőrök, majd az Állami Autópályakezelő Zrt. munkatársai értesítették a zalai rendőröket, hogy egy piros színű személygépkocsi halad a sztrádán a forgalommal szemben, Budapest felől Letenye irányába. A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság eszteregnyei autópálya alosztályának munkatársai az értesítést követően nem sokkal, Nagykanizsa keleti lehajtójának közelében észlelték a járművet.
A horvát rendszámú személyautó vezetője először elhajtott a rendőrautó mellett, majd később lassított. A rendőrök a kocsi után fordultak és az autópálya lehajtójánál sikerült kiterelniük a kanyarodó sávra.
A megállított horvát férfi a gyanú szerint ittasan ült a volán mögé, ezért az alkoholszondás teszt után vér- és vizeletminta vételére állították elő, ezzel együtt pedig eljárást is indítottak ellene - közölte a szóvivő.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranyában is megemlékeztek Isten...
- Egy magyar városban megtilották a...
- A hét leghidegebb éjszakája áll előttünk
- Szomjaznak a földek, kritikus az...
- Gyermekpornográfia miatt kerestek az...
- Autóval ütközött Pécsett egy motoros,...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Huszonkét határsértőt tartóztattak...

